Látnivalók, szállások Horvátország, Magyarország és Erdély területéről
Kövessen minket:
Nyelvválasztó: HR

Vidéki Élmények

Zselici Lámpások Vidékfejlesztési Egyesület: Életkép a Bőszénfai Szarvasfarmról Dél-Borsodi Leader Egyesület: Hagyományőrző tánc

Tájház és helytörténeti kiállítás, Oszlár

Megtekintés előzetes bejelentkezés alapján.

A Serky és a Kuik család hagyatékénak története

 

Az állandó kiállítás a 10. Oszlári Falunap alkalmából 2009. június 27-én nyílt meg egy az 1800-as évek elejétől helyben élő család hagyatékéból. Az örökhagyók Serky István és Koncz Katalin 1800-ban itt kötött házasságot. A tiszaoszlári egyházi anyakönyv nyilvántartása szerint a jelentős földbirtokokkal, állatállománnyal bíró Serky család tartotta kézben az oszlári Rákóczi úti három telken épült tulajdont. A hatalmas portán a múltat két ház idézi. Eredeti formáját már nem teljesen mutatja a füstös konyhás, nyitott kéményes hármas osztatú kis ház kicsi ablakaival. Ennek korát nem sikerült kideríteni. Az utolsó lakója 1959-ben halt meg. A kis házzal szemben áll nem eredeti állapotában az 1841-ben épült, gazdagságról árulkodó több generációs ház. Az építés dátuma ma is jól olvasható a tisztaszoba mestergerendájában. Ép állapotban megtekinthető a szoba melegét biztosító kemence. Minden helyiségben még az eredeti deszkapadlás figyelhető meg. Ezen értékeket próbálja menteni jelenleg is az új tulajdonos. Mivel a család birtokkal rendelkezett, az udvaron gazdasági épületek is álltak, melyeknek már csak a bontási nyomai láthatók. A házzal egybeépült a hatalmas magtár, melyben a terményen kívül egyszerű gépeket, kézi szerszámokat tároltak.

Az 1874-ben született és 1934-ben elhalálozott Serky Gábor Tiszaoszlár bírója volt. Sajnos a férfi utódai fiatalon elhaltak, így a birtok leányágon osztódott. A családba beházasodó Kuikok már szellemi foglalkozást űztek. Több generáción át a református egyház tanítójaként az oktatásügyet szolgálták.

2007-ben meghalt az Oszláron élő Kuik család utolsó tagja. A kiállítás csak ezt követően jöhetett létre a megmentett Serky és Kuik hagyatékból. Az oszlári Önkormányzat által biztosított épületben nem parasztház, hanem egy módosabb vidéki család berendezési és használati tárgyai tekinthetők meg a még nem teljesen feltárt iratanyaggal együtt. A gyűjtemény a megnyitás óta helyi adományokkal is bővült. Az épület mérete jelenleg határt szab a terjeszkedésnek.

Kuik Istvánné

Elérhetőségek

Tájház és helytörténeti kiállítás, Oszlár

Cím: Oszlár, Petőfi u. 11.

Telefon: (49) 540-489

Vissza az előző oldalra