Látnivalók, szállások Horvátország, Magyarország és Erdély területéről
Kövessen minket:
Nyelvválasztó: HR

Vidéki Élmények

Zselici Lámpások Vidékfejlesztési Egyesület: Életkép a Bőszénfai Szarvasfarmról Dél-Borsodi Leader Egyesület: Hagyományőrző tánc

Mezőcsáti Református Templom

Mezőcsát nevét elsőként 1225-ből származó oklevélen találjuk. Első ismert templomunk a XIV. században fennállt. Első lelkipásztorunk 1576-ban Tarczali Ferenc volt, akit Melanchton Fülöp szentelt pappá Wittenbergben. 1595-ig összeírás bizonyítja a református egyházközség és a templom fennállását. Az 1596-os mezőkeresztesi csata után a település elnéptelenedik. Budavár visszavételével egyidőben azonban települnek vissza a családok, újraalapítják a várost. 1732-ben még megvan a középkori eredetű templom, 1743-ban használhatatlan mivolta miatt lebontották.

1744-45-ben építik az előző templom helyére, annak alapjait felhasználva a ma is meglévő templom nyugati részét, a főhajót, valamint egy kőfundamentumra állított 4,5 öl széles és 4 öl magas fa haranglábat. 1777-ben épült a mai torony, 1786-ban úgy bővítették a templomot, hogy a templom és a torony között lévő üres teret beépítették. A templom mai formája 1856-ban alakult ki, amikor egy északi és egy alacsonyabb déli oldalhajót nyitottak a főhajó közelébe. A templom ékessége a festett fakazettás mennyezet volt, amit 1746-ban készítettek Rév-Komáromi asztalos mesterek.
1890. augusztus 21-én tűzvész pusztítja el a belvárosi részt, leégett a Polgármesteri Hivatal, a két Parókia, a két iskolaudvar és 41 környékbeli lakó- és kereskedőház, valamint a tűzvész áldozata lett a református templomunk is. A belváros újjáépítése vármegyei és vármegye hatá-rain túlról érkező segítséggel megindult. 1892-re helyreállítódott a templom, nem az eredeti formában, hanem sík, vakolt mennyezettel, de vörösfenyőből készült faragott padokkal, jó minőségű anyagból készült eklektikus stílusú fakarzattal, egy tízváltozatú, Angster József pécsi orgonaépítő műhelyéből származó orgonával. A tűzvészből kimentett 22 db mennyezet-kazetta az Iparművészeti Múzeumba került. Az 1970-es években a múzeum megkereste egy-házunkat a kazetták visszahelyezésével kapcsolatban, de anyagiak hiányában a helyreállítás nem történt meg. A kazetták az 1980-as években történt restaurálásuk után kerültek az őket megillető egyházi helyre, a Debreceni Református Kollégium Egyházművészeti Múzeumának mennyezetére, illetve az Oratóriumba vezető lépcsőforduló falára.

1999-ben elkezdtük a véglegesen elveszettnek hitt értékeink újrateremtését, a fakazettás mennyezet helyreállítását. A kazettákat Deák Árpád nagyváradi képzőművész készítette.
A templom újbóli felszentelésére 2000. november 19-én került sor. A templom a gyülekezeti életen túl jelentős városi ünnepekben is helyet adott és ad. 1991-ben a városavatás ünnepe itt volt.

A templom tornya 47,1 méter magas, Dél-borsod legmagasabb református templomtornya. A toronyban 3 harang van. A legértékesebb az 1025 kg-os nagyharang, amit 1891-ben öntöttek Seltenhoffer Frigyes műhelyében.

Gazda István
esperes

Megtekinthető munkanapokon 8.00-tól 16.00-ig, illetve ezen kívüli időpontokban előzetes egyeztetés alapján. Érdeklődni munkanapokon, a 49/552-071-es telefonszámon lehet.

Megközelíthető:

Autóbusszal Mezőkövesd, Miskolc, Tiszaújváros útirányokból (ez esetben Mezőcsát autóbusz állomás megállóhelyen kell leszállni, amely a templom mögött található)
Gépkocsival szintén Mezőkövesd, Miskolc, Tiszaújváros útirányokból

Elérhetőségek

Mezőcsáti Református Templom

Cím: 3450 Mezőcsát, Hősök tere 8.

Telefon: +3649/552-071

Webcím: Megtekintés

Képgaléria

Vissza az előző oldalra