Látnivalók, szállások Horvátország, Magyarország és Erdély területéről
Kövessen minket:
Nyelvválasztó: HR

Vidéki Élmények

Zselici Lámpások Vidékfejlesztési Egyesület: Életkép a Bőszénfai Szarvasfarmról Dél-Borsodi Leader Egyesület: Hagyományőrző tánc

Gyenge Dánielné cukortorta készítő

Gyenge Dánielné Margit néni 1942-ben született az Újszentmargita mellett található Tuka tanyán, Tiszakesziben 1956 óta él. Gyermekkorában édesanyja sógornőjének sokszor segített menyasszonyi tortákat készíteni, ekkor sajátította el a mesterséget. A 70-es évektől kezdve már önállóan is készít cukortortákat lakodalmakra, keresztelőkre, születésnapokra, névnapokra és más családi eseményekre, jeles alkalmakra. A mezőcsáti kistérségben évente hagyományosan megrendezésre kerülő Helyi Termék Fesztiválnak állandó részvevője, kiállítója.

Cukortortáinak téma- és formavilága rendkívül változatos: autó, focipálya, hal, páva, tyúk, malac, cipőcske - ezek mind-mind megtalálhatók a repertoárjában. Legnagyobb sikerélményt a Szent Korona elkészítése jelentette Margit néni számára, melyet saját elmondása szerint nem kevés időbe telt megálmodni, hiszen a megjelenés mellett az is igen fontos volt, hogy stabil legyen, nehogy összeroskadjon. Koronából eddig három darabot készített: elsőt a IV. Helyi Termék Fesztiválra, amely Tiszakesziben került megrendezésre 2010-ben, a másodikat az Államalapítás Ünnepére 2011-ben, a harmadikat pedig egy születésnapra. Margit néni a kézműves mesterségek iránt fiatal kora óta érdeklődik, a mai napig szívesen sajátít el új dolgokat. Ebből adódóan nem csoda, hogy a formák nagyobb részét is saját maga készíti el lemezből, vastag kartonból vagy éppen fából. A cukortorták díszítésében időnként lánya is segít neki. Margit néni azt szeretné, ha gyermeke továbbvinné ezt a szép és igen szerethető mesterséget.


„Ezt csak szeretettel, szívvel-lélekkel lehet csinálni, máshogyan nem is menne talán. Gyorsan kell dolgozni, és nagyon fontos, hogy az ember gondolata is ott járjon, ahol a keze.” - vall Margit néni legkedvesebb elfoglaltságáról.”

Elérhetőségek

Gyenge Dánielné cukortorta készítő

Cím: -

Telefon: +3670/382-5219

Webcím: Megtekintés

Képgaléria

Vissza az előző oldalra